Felkeltem. Elaludtam a hajam. Borzalmasan. Látom a tegnapom a laptop képernyőjén. Nagyon borzalmas. Illetve dehogy. Kedves közép-európai hangulat ez. Kávézunk Győző bá segítségével, de mi volt tegnap?

Az entreé gyönyörű volt, mint mindig. Tíz embernek megfelelő cuccal érkezünk Kapolcsra, sátrat még nem verünk, Cili nénihez be kell térni. Betérünk. Fröccs. Fröccs. Fröccsfröccsfröccs. Szeretni kell, ennyi az egész.

Gitár, konga, még egy gitár, fröccs, ének, tralalalalla… Menni kell. Shot-orrba, na azt nem, állítjuk fel, a kezdet megszokott, minden kezdet remény, még egy remény, meleg sör, mosoly, szerelem, lányok és fiúk, fiúk és lányok, lányok, lányok, fiúk, fiúk. Boldogság, szentimentálé, napsütés.

Késtünk három napot, szégyelljük is magunkat, Szegeden voltunk, Thealteren, mindegy. Itt vagyunk. Megszerezve árpád sávos karszalagunkat, illetve a kéket is(„tojás-kő dobálók, és tojás-kő dobáltak”), aztán gyorsan vetünk, bele és magunkat, például Vigántpetenden melankolikus Kistehenekkel. Pillanatok alatt része lettünk a begfázott csiga mámorának. Tök király, tánc, ital, szempárok, sőt csillogó szempárok, jó sokan vannak, tojás-kő dobálók és tojás-kő dobáltak, mi mind együtt szeretjük a rántottát. Áldott, ki jő az Úrnak nevében, mert itt van, velünk, néha persze nem olyan könnyű. Mondjuk, hogy kvimbikvimi, de csak csapol, a zenéhez hozzá se nyúl, mondjuk még, hogy kvimbikvimbi és akkor…! Hozsánna Dávidnak fia! Egy óra Quimby és tudjátok mi a legszebb az egészben?

Mert Jézus, Allah, Buddha, Khrisna büszke ránk!

Ma menjetek Völgybe vagy maradjatok ott. Verses napot tartunk, Szamóca és Mártapista közösen Istenes verseket mondanak s zenésítenek, aztán Galkóbalázs József Attilával cimborál karöltve, valamint Svetlana a Gástya árokban. De csak egyszerűen gyere, hogy megöleljünk, na!!!